Földgázárak árnyékában az európai áramtőzsde

A jelenlegi európai villamosenergia-piaci helyzet ismét jól megmutatja, hogy a földgáz továbbra sem egyszerűen egy energiahordozó a sok közül, hanem számos országban még mindig az a technológia, amely végső soron meghatározza az áram árát. Ennek oka az európai spot piaci árazási rendszer logikája: a spot piacon mindig az utolsóként belépő, még szükséges termelőegység határozza meg a teljes piac elszámolóárát. Ez sok esetben továbbra is földgázalapú erőmű, különösen akkor, amikor a megújuló termelés alacsonyabb, a kereslet magasabb, vagy a rendszer rugalmasságát gyorsan szabályozható kapacitásokkal kell biztosítani.

Ezért fordulhat elő, hogy egy geopolitikai esemény – például a közel-keleti konfliktus eszkalációja, a katari LNG-infrastruktúrát ért támadás vagy a Hormuzi-szoros körüli bizonytalanság – szinte azonnal megjelenik az európai villamosenergia-árakban is.

Amikor a holland TTF gázjegyzés néhány óra alatt jelentősen emelkedik, az azonnal beépül a gázerőművek változó költségébe, és ezzel együtt a spot villamosenergia-árakba is..

Jól látszik, hogy ez nemcsak az olyan erősen gázfüggő piacokon érzékelhető, mint Olaszország vagy Magyarország, hanem közvetetten azokban az országokban is, ahol a gáz szerepe kisebb, hiszen az összekapcsolt európai piacokon a hatás gyorsan tovaterjed. A rendszer sajátossága, hogy még jelentős megújuló részarány mellett sem szűnik meg automatikusan a földgáz ármeghatározó szerepe. Ha a nap- vagy széltermelés nem elegendő, a rendszernek akkor is szüksége van szabályozható kapacitásra, ezt pedig jelenleg jellemzően gázerőművek adják. Emiatt a villamosenergia-piac sokszor nem az átlagos termelési mixet, hanem a legdrágább szükséges technológiát árazza.

Az elmúlt évek tapasztalata ugyanakkor azt is mutatja, hogy a közvetlen piaci beavatkozások csak korlátozottan működnek. A gázár mesterséges korlátozása vagy a CO₂-költségek leválasztása rövid távon csökkentheti az árakat, de könnyen torzíthatja a beruházási jelzéseket, növelheti a fogyasztást, és végső soron gyengítheti az ellátásbiztonságot. Éppen ezért egyre inkább azok a megoldások kerülnek előtérbe, amelyek nem az árképzési logika felülírására, hanem a földgáz szerepének fokozatos csökkentésére épülnek.

Ilyen eszköz a hálózati fejlesztések gyorsítása, a határkeresztező kapacitások bővítése, a tárolási lehetőségek erősítése, valamint a hosszú távú áramvásárlási szerződések terjedése. Emellett a rugalmassági piacok, a keresletoldali szabályozás és a kapacitásmechanizmusok is egyre fontosabbá válnak, mert ezek csökkenthetik annak esélyét, hogy minden helyzetben a drága gázerőművek legyenek a rendszer utolsó meghatározó szereplői. Hosszabb távon tehát nem a gáz és az áram árának adminisztratív szétválasztása, hanem a rendszer technikai rugalmasságának növelése kínál valódi megoldást.

Fogyasztói oldalról ugyanakkor továbbra is az jelenti a legerősebb védelmet, ha a beszerzési döntések nem kizárólag pillanatnyi piaci hangulat alapján születnek meg. Egy tudatosan felépített beszerzési stratégia – például több lépcsőben történő fixálás, a piaci mozgások folyamatos figyelése vagy a megfelelő időzítés – sok esetben többet ér, mint a tökéletes árszint keresése. Ugyanilyen fontos a saját fogyasztási profil pontos ismerete is: aki tisztában van vele, hogy mely időszakokban terheli leginkább a rendszert, hol vannak eltolható fogyasztások, és mennyire érzékeny a spot árakra, az érdemben csökkentheti annak kitettségét, hogy egy külső geopolitikai esemény végül közvetlenül a villamosenergia-költségeiben jelenjen meg.