2021 más köntösben?
Az előző riportban elkezdett gondolatmenet folytatása az elmúlt két hét történései alapján továbbra is megalapozottnak tűnik. Azonban mindenképp szerencsés helyzet, hogy a 2021 év végéhez hasonló motívumok laposabb görbék és alacsonyabb árszintek mellett kezdenek emlékeztetni a múltbéli helyzetre. Így olyan következtetést semmiképp nem kell levonni, hogy ebből egy újabb extrém piaci helyzet alakulna ki. Részben azért is, mert akkor egy téli időszak, most pedig „csak” egy kedvezőtlen pozícióból induló betárolási szezon közeleg, illetve azóta sokat változott az ellátási lánc és a piaci stabilitás is. Azonban a mintázat nagyon hasonló, mely szerint inkább érzelmi, várakozásbeli mozgatórugók irányítják a piacot, amelyek nagy volatilitást tudnak okozni, mivel nehezebben számszerűsíthetőek mint más, megszokott fundamentális tényezők. Jelenleg az orosz-ukrán fegyverszünetre irányuló tárgyalások pozitív lehetőségei okoztak egy hirtelen, nagyobb korrekciót. Azonban az is tény, hogy érdemi végkifejlet vagy eredmény – így ennek hatásai – sem körvonalazódnak jelenleg. Vélhetően az elkövetkező időszak mozgásait ezen hírekből, megszólalásokból, vagy ezek cáfolataiból fakadó „piaci érzelmek” jelentősen tudják majd rángatni, amik akár a fogyasztók számára igazán kedvezőek is lehetnek.
A felcsapások és pozitív szentiment esetén megjelenő nagyobb korrekciók könnyen kialakítanak rövid időre elérhető lokális piaci minimumokat, azonban a piac ehhez köthető jellege miatt nagyon résen kell lenni és gyors döntéseket kell hozni a fogyasztóknak.
Ezek a piaci érzelmek nem csak a csúcsokat és az extrém magas helyzeteket értékelik túl, hanem a lehetséges mélypontokat és korrekciókat is. Egyaránt igaz ez év közbeni fixálásokra és a távolabbi időszakok szerződésére is. Az évek óta tartó bizonytalanság miatt a backwardation (tehát a távolabbi időszakok alacsonyabb árazása) jelenség erősen fennáll jelenleg is, mivel a piac bízik a nagyobb enyhülésben, azonban a tapasztalatok és a reális várakozások alapján ez az idő múlásával folyamatosan szűkül. Így az ilyen időszakok jól kihasználhatóak a hosszabb időtávok bebiztosítására is a fix szerződések esetén. Könnyen belátható, hogy a 15-25 EUR/MWh-s árelőny a távolabbi termékeken, az elmúlt évek nyugodtabb (40-50 EUR/MWh-s) éves ármozgásaiban könnyen eltűnnek.
Rakaczki Péter
Ügyvezető igazgató
Energymarket24 Kft.
Büszkék vagyunk rá, hogy az elmúlt években szinte minden iparágból kiemelkedő szereplőkkel dolgozhattunk együtt és az energiapiaci kihívások ellenére szignifikáns megtakarítást realizáltak partnereink!